A propaganda olyan, mint a lövedék: maradandó elváltozást okoz a passzív tömegekben – hangzott el a Magyar Tudományos Akadémia propagandával (elsősorban a II. világháborússal) foglalkozó konferenciáján nemrég. Az előadó szakértők zömében egy véleményen voltak a nézetnépszerűsítés mikéntjét illetően: mindig volt, mindig lesz, a kérdés csak az, milyen módszerekkel és kinek vagy minek az érdekében terjesztik.

 

Maga a propaganda szó egy 1622-es pápai bullában hangzott el először, akkoriban az igaz hit világszintű népszerűsítésére használták az ellenreformáció misszionáriusai, ám mint befolyásoló eszköz már jóval korábban felbukkan a politikusok és történetírók repertoárján.

A propagandára támaszkodott például Kalliszthenész, Nagy Sándor udvari történetírója, amikor uralkodója tetteit dicsőítette, de a híres bayeux-i falikárpit is a propaganda egyik korai emléke, mely az 1066-os hastingsi csatáról mesél hímzett képek és némi magyarázó latin szöveg kíséretében. Fattyú Vilmos, Normandia hercege körülbelül hétezer fős lovas seregével megsemmisítette a közel azonos méretű, angolszász gyalogos haderőt – az összecsapásban Harald király is életét vesztette, így a korona Vilmos fejére került, kiérdemelve ezzel a Hódító jelzőt.

Kezdetben még főként pozitív hírek terjesztésére alkalmazták, ám a világ első modern propaganda-hadjáratának tartott francia forradalomban már ugyanazzal a céllal nyúltak hozzá, mint manapság: megváltoztatni az emberek gondolkodásmódját és viselkedését egy adott nézettel kapcsolatban.

Maradandó elváltozások

Számtalan definíciója létezik, billegve az egyszerű információközlés, illetve a reklám között húzódó vékony mezsgyén, egyben azonban a meghatározások zöme kivétel nélkül megegyezik: ma már inkább negatív jelentést hordoz. Van, aki szerint a propaganda olyan többé-kevésbé elfogult információ, amit egy kormányzat vagy más hatalmi pozícióban lévő szervezet saját érdekei szolgálatára terjeszt.

Egy olyan társadalmi termékről van tehát szó, amelyet a társadalomnak csupán egy csoportja hoz létre, hogy fél- vagy teljes hazugságaival manipulálja a többséget. A fent említett lövedékhez egy bizonyos Harold D. Laswell amerikai politológus és társadalomkutató hasonlította a húszas években – az első világháborús propagandára vonatkoztatva –, melynek működése szerinte épp olyan, mint az emberek agyát megszúró injekciós tű. Vagyis a kiszolgáltatott, passzív tömegekben éppúgy maradandó elváltozásokat okoz, mint egy közéjük csapódó lövedék.

A húszas-harmincas évektől már tudatosan és aktívan használták a politikában, többek között Gustave Le Bon A tömegek lélektana című munkájával, illetve számtalan korabeli tudományos szakirodalommal megtámogatva ártatlan létjogosultságát. A náci propagandaminiszter, Joseph Goebbels is kifejezetten tudományosan közelített a kérdéshez: behatóan tanulmányozta Edward Bernays 1928-as könyvét a propagandáról, és amellett, hogy aktívan használta politikai eszközként, össze is foglalta annak gyakorlatilag máig érvényes szabályait: kerüld az elvont gondolatokat, és az érzelmeket vedd célba! Kevés üzenetet küldj, de azokat folyamatosan sulykold! Használj felszínes, általánosító véleményeket, sztereotípiákat! Az érvelés legyen egyoldalú – soha ne árnyalj! Folyamatosan kritizáld az ellenfeledet, és végül a legfontosabb, keress egy ellenségképet, és megállás nélkül rágalmazd!

Támadás, mindig ellenünk

A tudományos megalapozottságú tömegmanipulációt Magyarországon először a két világháború között fejlesztették tökélyre, kezdve a revíziós propagandától a Horthy család köré épült vezérkultuszon és a háborús propagandán át az antiszemita indulatok gerjesztéséig.

Minden lehetséges eszközt bevetettek, hogy az a bizonyos lövedék célba érjen. Felismervén a manapság is politikai alapvetésként alkalmazott tézist, vagyis, hogy akié a média, azé a hatalom, a plakátok, röp- és vicclapok mellett ekkor már a folyóiratok, a rádió, a filmhíradó és a játékfilmek, sőt esetenként olyan egzaktnak tűnő tudományágak is a politikai kommunikáció szolgálatába álltak, mint például a térképészet. Az MTA konferenciáján Segyevy Dániel Zoltán, a lipcsei Leibniz Institut für Länderkunde munkatársa például arról mesélt, miként manipulál a maga végtelenül egyszerű módján a magyar történelem talán leghíresebb térképe, a trianoni békeszerződést megelőző tárgyalásokra készült Teleki Pál-féle „vörös térkép”. A magyar nemzetiséget vörössel, míg a románt például halványlilával jelöli, ezzel optikailag kiugróbbnak mutatva a magyarok arányát.

A két világháború közötti magyar politikát vezérlő revíziós célok megjelennek a Horthy Miklós kormányzó köré épített kultuszban is, amely arról próbálta meggyőzni a társadalmat, hogy ő az egyedüli, aki képes a szebb jövő felé vinni az országot. A valódi Horthy-kultusz 1938-tól erősödött fel. Alakját „jó kormányosként” mutatták be, aki a világ viharos tengerén biztos kikötőbe vezeti majd az országot, ekkor még a fegyveres semlegességet szem előtt tartva. Miután 1941-ben hadba léptünk, a propagandában az antibolsevista elemek erősödtek fel: meg kell védeni az „európai keresztény kultúrát” a barbár Szovjetuniótól! Ugye, ismerős a narratíva? Annyi különbséggel, hogy akkor ténylegesen háború dúlt. A háborús propaganda részeként a magyar kormány mindent megtett, hogy a szovjet hadsereget jószerivel emberevő vadállatok hordájaként mutassa be. A plakátokon vörös rémalak vagy vörös karom formájában mutatták be a szovjet Vörös Hadsereget.

Eleget sulykold, igaz lesz

Ennél szofisztikáltabban csak az antiszemita tartalmat cizellálták a hazai médiumok, kihasználva a propagandának azt a sajátosságát, teljesen mindegy, hogy egy adott mondatnak van-e igazságtartalma vagy nincs, ha sokat ismételgetik, igazzá válik. A zsidóellenes cikkek és hirdetések az 1938-as úgynevezett első zsidótörvény után szaporodtak el, ám az ezeket megjelentető lapok akkor még maximum csak 500-1000-es példányszámot tudtak elérni. Ehhez képest az 1944-es német megszállás után elindított, tisztán antiszemita, magát a Zsidókérdéskutató Magyar Intézet hivatalos hetilapjaként definiáló Harc már 50–70 ezres példányszámban készült, kormányzati támogatással.

A lapban a „tudományos” cikkek és a számtalan, zsidókat ábrázoló karikatúra mellett olyan rovatok is szerepeltek, amelyek az „internált díszzsidókat” mutatták be fotókon, vagy listázták azokat, akik nem voltak eléggé antiszemiták. Bár a korban végig jelen volt az antifasiszta ellenpropaganda is, ez végül a háború végével került túlsúlyba, hogy aztán hasonló, ha tetszik, azonos módszerekkel egy kommunista előjelű rezsim próbálja totális támadás alá venni a magyar társadalmat. Azaz, nincs új a nap alatt, csak a rezsimek és a magukat demokratikusnak hazudó ideologikus, totalitárius hatalmak változnak. 

Nálunk legalábbis sokkal nagyobb hagyománya van ennek, mint a demokratikus módszereknek.

FOTÓ: FORTEPAN.HU

 

Címkék: tudomány

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!