A Hold túlsó oldalára küld szondát Kína. A Holdra szálló egységet szállító rakétát szombat reggel indítják el.

 

Hasonló küldetést eddig egyetlen nemzetnek sem sikerült végrehajtania. A történelem során csupán három ország juttatott robotot a Holdra: először az Egyesült Államok, később a Szovjetunió, majd öt évvel ezelőtt Kína. Utóbbi volt a Csange–3 misszió, melynek megvalósításán évtizedeken át dolgoztak. Most a Csange–4 lehet az első ember alkotta eszköz, amely a Hold túlsó oldalán száll le.

A Hold úgynevezett kötött tengelyforgású égitest, emiatt mindig egyazon oldalát mutatja a Föld felé. Ahhoz, hogy a túlsó felén dolgozó rover kommunikációja megfelelő legyen, olyan űrszondára van szükség, amely közvetítő szerepet játszik a szerkezet és a földi irányítás között. Ez a Csuecsiao, melyet egy hónapja indítottak el. A tervek alapján a Csange–4 leszállóegysége és rovere a déli-sarki Aitken-medencében fekvő, Kármán Tódorról elnevezett Von Kármán-kráterben fog leszállni. A csaknem 2500 kilométer átmérőjű déli-sarki Aitken-medence a Naprendszer legnagyobb ismert becsapódási krátere. Bár a kínai robot nem küld haza mintákat, elemzéseinek köszönhetően remélhetőleg így is sikerül jobban megismerni a hatalmas mélyedés tulajdonságait.

Kína jövőre újabb robotot indítana, amely már mintákat is gyűjtene, idővel pedig űrhajósokat is szeretne a Holdra küldeni.

 

Címkék: Hold

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!