A vasárnap este, a magyar idő szerint 20 órakor kezdődő Kanadai Nagydíjon eldől, hogy pünkösdi királyság volt-e
Nico Rosberg monacói győzelme, amely után szemmel láthatóan fagyossá vált a viszony a Mercedes pilótái között.

 
Rosberg és Hamilton

A hírek szerint ugyan Lewis Hamilton mára megemésztette, hogy csapattársa a második helyre szorította, és állítólag a barátságuk is helyreállt – ezt azért elég nehéz elhinni. A brit persze készül a visszavágásra, az is motiválja, hogy a montreali pálya az egyik kedvence, 2007-ben itt aratta első futamgyőzelmét, és eddig már három alkalommal sikerült megnyernie a Kanadai Nagydíjat.

Toto Wolff, a Mercedes motorsport főnöke biztos abban, hogy a bajnoki küzdelemben képesek lesznek kontroll alatt tartani a versenyzőiket, Niki Lauda viszont úgy véli, Hamilton és Rosberg élesedő párharca miatt nehéz idők várnak a Mercedesre, de ettől lesznek érdekesek a versenyek.

Egyébként a Szent Lőrinc folyón lévő mesterséges szigeten kiépített, betonfalakkal körülvett szűk kanadai pálya már sok versenyzőnek, köztük világbajnoknak is feladta a leckét. Különösen veszélyes a célegyenes előtt lévő hírhedt Bajnokok Fala, amelyet szinte centiméterekre kell megközelíteni, elég egy apró hiba, és máris törnek az autók. 2011-ben Vettel csapta oda az autóját, de annak idején „megkóstolta” a falat például Damon Hill és Jaques Villeneuve is.

Címkék: Forma–1

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!