Néhány perces csúszással kezdődött a héten a Manchester United–Valencia (0-0) Bajnokok Ligája-mérkőzés, miután a hazaiak menedzsere, José Mourinho (képünkön) dugóba került és elkésett a stadionból. Akik már autóztak nagyvárosban, aligha lepődnek meg a híren, amely így legfeljebb egy mosolyt érne meg – ha nem kezdenénk el tovább „nyomozni” az ügyben.

 

A portugál edző ugyanis elárulta, azért ragadt be a csúcsforgalomba, mert a korábbiaktól eltérően nem kapott rendőri felvezetést az Old Traffordig vezető úton. Ezt olvasva néhányaknak a mostanság divatos „vedd észre a jeleket!” mondás juthatott az eszükbe, vagyis, hogy az elmaradó szirénázó járművek a legékesebb bizonyítékai annak, hogy Mourinho a csapat rossz szereplése miatt már kegyvesztett lett a városban, és ideje távoznia. Mi tagadás, a „vörös ördögök” 29 éve nem látott gyenge rajtot vettek a Premier League-ben, hisz 7 forduló után csak a 10. helyen állnak, a másodosztályú Derby ellen kiestek a Ligakupából, és a szóban forgó Valenciával szembeni 0-0-ra se lehetnek büszkék.

Az 55 éves edző 2004-ben a Portóval, 2010-ben pedig az Interrel nyerte meg a BL-t, ami után sokan a világ legjobb edzőjének tartották. Utolsó három csapatánál, a Real Madridnál, a Chelsea-nél és most az MU-nál viszont elmaradtak a világraszóló sikerek, ráadásul mindenütt összeveszett egy-két kulcsjátékossal, ahogy az a hírek szerint most is megtörtént Paul Pogba esetén. Érdekes, hogy mindhárom helyen a harmadik éve volt a kritikus: Madridból és a Chelsea-ből ki is tették ekkor a szűrét, Manchesterből egyelőre csak kiáll a rúdja.

Ami egyébként a fentebbi elméletet illeti, a manchesteri rendőrség gyorsan cáfolt, mint írták, mostantól csak akkor küldenek egységeket az edzők elé, ha biztonsági kockázatot látnak az odavezető útban. Ez mindenesetre jó hír Mourinhónak, a jelek szerint tehát annyira még nem vált közellenséggé, hogy meglincseljék a stadionba menet.

FOTÓ: LINDSEY PARNABY, AFP

 

Címkék: sport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!