2012-ben csődbe ment a Malév. A cég felszámolása még mindig nem ért véget, noha a zárómérleg már elkészült. A mérleget azonban mintegy 3000 hitelezőnek kell/kellett kézbesíteni, ami nem kis időt vesz igénybe.

 

A csőd bekövetkezésének okait anno parlamenti bizottság vizsgálta. Megállapításai között szerepelt, hogy: „a 2002–2007 között a Malévnek juttatott állami támogatások a folyamatos veszteség mellett csak a cég fenntartását biztosították. A privatizáció gyakorlatilag úgy zajlott, hogy a vevő nem tett bele saját pénzt, ugyanakkor minden visszafizetési kötelezettséget visszaterhelt a Malévra. A 2010-es visszaállamosítás nem az Európai Unióval egyeztetve történt, ezzel kockáztatva, hogy azt az EU tiltott állami támogatásnak tekinti.” Majd a bizottság felkérte a kormányt, hogy „vizsgálja meg azokat a tényeket, körülményeket, amelyek a Malév Zrt. privatizációjában, illetve reprivatizációjában részt vevő kormányzati szereplők, alkalmazottak, szakértők… felelősségét alapozzák meg annak alapján, amit a bizottság megállapított”. Ezt a jelentést 2013-ban az Országgyűlés 298 igen és nyolc nem szavazattal elfogadta.

Ugyanakkor, szintén 2013-ban az Indoház magazin hosszú interjút készített Zerkowitz Istvánnal, a BluSky Services brüsszeli légiközlekedés-szervezési tanácsadó cég vezetőjével. A szakember kicsit másként látta a történteket. „Azok után, hogy a Pan Am meg a Swissair tönkrement – bár a Swissairt utána visszahozták –, ha ezek meg tudtak történni, ahhoz képest a Malév tönkremenetele szinte még jelet sem hagyott a radaron” – mondta. „Itt egyszerűen csak arról volt szó, hogy egy ilyen környezetben, egy ilyen módon működő cég életképtelen. Ez ugyanaz a formula, mint amibe a Lufthansának is beletört a foga.”

De lépjünk tovább a történetben. A felszámoló pályázatot írt ki arra a 3,5 milliárd forint összegű követelésre, amelyet a Malév követelt a IATA-tól (Nemzetközi Légi Szállítási Szövetségtől). A követelés megvételére 2016-ig egyetlen ajánlat sem érkezett.

2017 márciusában már világos volt, hogy a Malév megmaradt vagyonából csak a dolgozóknak tudnak fizetni, de nekik is csak a járandóságuknak mintegy felét.

A Malév volt dolgozói pert indítottak, azt kérve, hogy az állam mint a cég 95%-os tulajdonosa álljon helyt a tartozásokért, mert felelőtlen gazdálkodása hozzájárult a légitársaság csődjéhez. A csődtörvény szerint ugyanis, akinek minősített többsége van egy cégben, és ezzel a befolyásával hátrányos üzletpolitikát folytat, az korlátlanul felel a társaság mindazon kötelezettségéért, amelyet a felszámolás alatt álló cég vagyona nem fedez.

A volt dolgozók 2018 áprilisában jogerősen meg is nyerték a pert. A bíróság határozatában kimondta, hogy az államnak ki kell fizetnie az alkalmazottak és a pilóták elmaradt munkabérét és a jogosan járó végkielégítéseket is. Ennek összege több mint kétmilliárd forint. Az ítéletnek azonban egyéb következményei is voltak: ha ugyanis az állam rossz gazdálkodása szerepet játszott a bukásban, a Malév valamennyi tartozásáért a Magyar Államnak kell helytállnia. Ez a teljes összeg pedig mintegy 180 milliárd forint. (Persze ez meg sem közelíti a Matolcsy-alapítványokba fektetett 260 milliárd „nemközpénz” összegét.)

A volt malévosok öröme azonban korainak bizonyult. Az állam ugyanis a Kúriához fordult az ítéletek felülvizsgálatát kérve. A Kúria pedig kimondta, hogy „a Malév felszámoláshoz vezető veszteséges gazdálkodását nem a Magyar Állam befolyásoló magatartása és a megfelelő intézkedések elmulasztása okozta”. Indokolásában kifejtette, hogy „az adós társaságban átmeneti jelleggel tulajdont szerzett Magyar Állam a Malév gazdálkodásának javítására irányuló intézkedéseket – a finanszírozás biztosításával, üzleti tervezéssel – megtette, az pedig, hogy intézkedései eredménytelennek bizonyultak, nem minősíthető tartósan hátrányos üzletpolitikának”.

Ettől persze még nem szűntek meg a volt dolgozók jogos igényei, továbbra is perelhetnek. A baj csak az, hogy a csődbe ment Malév vagyona – az állam felelősségvállalása nélkül – nem fogja fedezni valamennyi követelésüket. 

Bukás a négyzeten.

 

Címkék: Jogászszemmel

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!