Gyakran forgatom a szinonimaszótárt, ahogyan az betűvető emberhez illik. Nem csupán azért, hogy stílusom ne szóismétlések közt bukdácsoljon – bár ez sem elhanyagolható szempont –, hanem azért is, mert egy-egy szó rokon értelmű párjai egészen új képzettársításokat képesek felidézni.

Így történt ez most is, amikor azon törtem a fejem, hogy ebben az – félek, e helyt talán utolsó – írásomban vajon a hajléktalanok vagy a CEU elleni újabb atrocitásokról számoljak-e be önöknek.

Mert ha hiszik, ha nem, mindkettőjükre illik a „kitaszított” szó valamelyik jelentése. Többször írtam már arról, milyen aljas jogalkotás kellett ahhoz, hogy a hajléktalanságot kriminalizálják, hogy a legkiszolgáltatottabb szerencsétleneket amiatt büntessék, mert kiszolgáltatottak és szerencsétlenek. Amiért most ismét szóba hozom őket, az az „emberminisztérium” legfrissebb előterjesztése: elektromos rácsokat az aluljárókra! A Kásler Miklós vezette tárca szerint „a fővárosi aluljárók rendezett állapotának hosszú távú fenntartásához az éjszakai lezárásuk elengedhetetlen”. Szerintük így biztosítható a köztisztaság megóvása mellett a „jogellenes életvitelszerű közterületen tartózkodás megszüntetése”. Vajon a rákot is úgy próbálta volna intézeti főigazgatóként „megszüntetni”, hogy bezáratja az Országos Onkológiai Intézetet? A miniszter mentségére szolgáljon (vajon?), hogy ez a zseniális ötlet nem az ő fejéből pattant ki.

„Én kértem, hogy vizsgálják meg a nagyobb fővárosi aluljárók éjszakai lezárásának lehetőségét és következményeit” – büszkélkedett az Indexnek Tarlós István, Budapest főpolgármestere. A tervezet szerint ez első lépésben mintegy 51 aluljáró-kijáratot és közel 100 millió forintos költséget jelent. És mielőtt bárki azzal vádolna, rendben lévőnek találom, hogy a hajléktalanok az aluljárókban éjszakázzanak, vagy azzal, hogy sokallom a 100 milliót: nem. A sorrend háborít fel. Akkor költsenek milliókat elektromos rácsokra (vagy inkább akkor sem), ha már minden hajléktalan tisztességes elhelyezéséről gondoskodtak.

De vissza a „kitaszított” szó szinonimáihoz: kitilt, száműz, kirekeszt, kiközösít. Ez utóbbi kettőről már szóltam, jöjjön az első kettő. És jöjjön ismét Tarlós, akinek „nem érte el az ingerküszöbét” a CEU Bécsbe költözése. ATV-beli nyilatkozata alapján már az is csoda, hogy ennek a városnak a vezetője egyáltalán tudja, mi a szösz az a CEU. Saját bevallása szerint ugyanis fogalma sincs róla, hogy milyen képzések folynak ott, meg arról sem, hogy tényleg a világ 100 legjobb egyeteme közt van-e. Szerinte a bécsi főpolgármester is csak azért örül a CEU Bécsbe költözésének, mert még kezdő, és nem tudja, mi a dolga és mi nem. Valamit hallott arról rebesgetni, hogy a CEU nem tartja be a törvényeket, az pedig csúnya dolog.

És bár a jelek szerint Tarlós nem olvas újságot, nem néz tévét, nem tud róla, ha tízezrek tüntetnek a városában, ennek ellenére megpróbálom az én főpolgármesteremet felvilágosítani.

A CEU azért „kitaszított”, mert gyakorlatilag kitiltották, száműzték Budapestről. Liviu Matei, a CEU rektorhelyettese foglalta össze a lényeget: „a magyar kormány hazudott, trükközött, átlépett egy határt: ez mostantól már egy elnyomó rendszer”.

A CEU kiűzése 2017 áprilisában kezdődött a lex CEU parlamenti elfogadásával. A több tízezres tüntetés ellenére Áder aláírta a törvényt. Ha nem tette volna, az Alkotmánybíróságnak 30 napon belül döntenie kellett volna a törvény alkotmányellenességéről. Így azonban több mint egy évig húzta az időt, majd idén májusban – a saját magáról szóló törvényt is megerőszakolva – felfüggesztette az eljárást. Időközben az Európai Bizottság továbbította az EU szabályaiba ütköző lex CEU ügyét az Európai Bírósághoz. A luxemburgi bíróság azonban még nem hozott döntést, bár azt ígérte, hogy az eljárást kiemelt ügyként kezeli.

Attól függetlenül, hogy milyen döntést hoznak Luxemburgban (minden bizonnyal a CEU-nak kedvezőt), az egyetem rektorhelyettese megpendítette, hogy a budapesti működés ellehetetlenítése miatt kártérítési pert is indíthatnak a magyar állam ellen. Egy egyetem kényszerű elköltöztetése ugyanis nem olcsó mulatság.

És mindez miért? Mert a magyar kormány megtagadta annak az államközi megállapodásnak az aláírását, amelynek megkötését ő maga követelte. És hogy miért? Mert Soros.

És vajon ki fizeti ki majd a hatalmas büntetést és kártérítést Orbán fóbiája miatt? Az a magyar adófizető nép, aki mindezt eltűri. Megérdemeljük. Megérdemeljük?

Címkék: Jogászszemmel

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!